2009. október 21., szerda

Kommandón megvásárolhatták a sorházakat

Hosszas utánajárással óriási problémát oldott meg Kocsis Béla kommandói polgármester és Opra Béni János alpolgármester a község több olyan családja számára, amely a brassói Brafor fakitermelő részvénytársaság szolgálati lakásaiban lakott. A csődeljárás alatt álló, többségi állami tulajdonban levő fakitermelő részvénytársaság vagyonának felszámolásával foglalkozó Cont-Expert cégnél ugyanis elérték azt, hogy a lakásokat közvetlen tárgyalás alapján vásárolhassák meg a bérlők. Így hát 41 család jutott olyan lakáshoz, amelyet az épület állapotától függően 300. és 2000 lej közötti összegért vásárolhattak meg. Amint Kocsis Béla polgármester elmondta: ezzel egy olyan dolgot oldottak meg, amely a község önkormányzata számára akár szociális gondot is jelenthetett volna, ha a lakásokat nyílt árverésen idegenek vásárolják meg, tudniillik akkor mintegy 120 személy vált volna hajléktalanná, s ezek lakásgondjait valamilyen módon a tanácsnak kellett volna megoldania. A polgármester azt is elmondta, bár az épületek most már magántulajdonba kerültek, az alattuk levő terület még mindig állami, de a következő lépésük az lesz, hogy kezdeményezik e területek magánosítását.